Interjú Ibolyával

Interjú Ibolyával

Ibolya  debreceni kozmetikustanuló, de mellette szenvedélyes gyurmás. Azt mondja , a munka mellett sem szeretné majd abbahagyni az alkotást. Íme az ő "erdeje" :

1. Mondanál néhány szót az olvasóknak Magadról?

Sziasztok, Ibolya vagyok, 24 éves. Debrecenben élek a családommal, de nyártól, ha minden jól megy és az égiek is úgy akarják, a szerelmemhez költözöm Budapestre. : )
Kereskedő végzettséggel rendelkezem, de nem kötött le, nem éreztem magaménak, ezért tavalyelőtt új szakmát kezdtem kitanulni. Jelenleg kozmetikusnak tanulok, és nagyon élvezem. Már szinte a finishben vagyok, így bízom abban, ha levizsgáztam, el tudok majd helyezkedni ebben a szakmában.

2. Hogyan kerültél kapcsolatba a kreatív dolgokkal?

Már kisgyerekkorom óta kapcsolatban voltam a különböző kézműves technikákkal. Az általános iskolát kifejezetten élveztem ebből a szempontból, mert volt külön kézműves fakultáció órám, ahol újabbnál újabb technikákkal ismertettek meg.
Valamivel több, mint 3 éve ismerkedtem meg a süthető gyurmával. A húgomnak szerettem volna készíteni valamilyen egyedi ékszert, mivel imádja a különleges dolgokat (bár ki nem?), és az internetes videók között bóklászva találtam rá a gyurmából készült csodákra. Rögtön beleszerettem és azóta is a szenvedélyem.
Időközben belefogtam a fotó alapú ékszerek készítésébe is, de nálam valahogy nincs megállás, szeretnék majd újabb technikákat is kipróbálni. : )

3. Mennyire tervezed, hogy a jövőben kézművességgel foglalkozol majd?

Mivel nagyon szeretnék a fent említett szakmában elhelyezkedni és dolgozni, így nagy valószínűséggel kevesebb időm lesz alkotni, de semmi esetre se szeretném abbahagyni. Úgy gondolom, aki szereti a saját kezűleg készült dolgokat (legyen az ékszer, valamilyen díszítő elem, stb.), az életét amúgy is végig kíséri a kézművesség, még ha csak egy klassz kis dekorációval szeretné feldobni az asztalt, vagy a lakás egy-egy zugát. Éppen ezért ki merem jelenti, hogy biztosan fogok alkotni a későbbiek folyamán is, legfeljebb kevesebb idő áll majd a rendelkezésemre.

4. Szeretsz más munkájában gyönyörködni, ha nem tévedek. Szerinted ez a tevékenység jó lehetőség arra, hogy más embereket megismerj, új kapcsolatokra tegyél szert?

Én azáltal lettem nyitottabb az emberek irányába, hogy megnyitottam facebook-on az oldalt, mert az embereket érdekelte az, amit csinálok, kérdezgettek, olykor-olykor még tanácsokkal, ötletekkel is elláttak, melyek sokszor hasznosnak is bizonyultak. Sok új emberrel ismerkedtem meg, néhányukkal tartom is a kapcsolatot. Más alkotókat is volt szerencsém megismerni ezidő alatt, akik szebbnél szebb ékszereket, kiegészítőket, dísztárgyakat adnak ki a kezeik közül. Azóta is szeretem csodálni munkáikat. : )

5. Miért szeretsz kreatívkodni, kik/mik inspirálnak, miközben dolgozol?

Magam miatt és mások miatt egyaránt. Ha olyat alkotok, amivel másnak örömet szerezhetek, az nekem is óriási boldogság. Igyekszem minden ember kedvében járni, hogy mindenki igényeit ki tudjam elégíteni.
A családom inspirál a legjobban, igazán sokat köszönhetek nekik.

6. Ha valakit érdekelnek munkáid, hol tudják megnézni őket?

A Facebook-on vagyok elérhető:ékszERdő néven.  Látogassatok el az én kis világomba. : )

Végül néhány ízelítő Ibolya munkáiból :

 

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode